Dvigrád az Iszrtiai-félsziget egyik legvarázslatosabb mászóhelye. Egy magányos völgyben, a düledező vár romjaival szemben pompás sziklafal csalogatja a modern kalandorokat. A 20-25 m magas, széles mészkőfal különös, sima formáival hívja fel magára a figyelmet. A sima táblákon mikro formák: lyukak, kis peremek, semmit érő fogások és lépések mutatják, hogy ez a hely nem éppen a mászók sétatere.

A különleges sziklákat 1987-ben a talján sziklamágus: Manolo Zanolla fedezte fel, Mauro Coronával közösen. Minden idők egyik legügyesebb vertikális balett táncosa tucatnyi utat nyitott e helyen, köztük a legnehezebbet: a „Malvasiát”, amely egy ördögien sima, kissé áthajló 26 méteres falon vezet, 8b+ nehézségével. 88-ban mászta meg Manolo, akkoriban a legnehezebb utak közé tartozott a világon.

Ez eddig egy szokványos történet a top mászás régiójából, ám ahogy a ma 53 évesen 8c fokozatra képes Manolo, így útja is állja az idők szigorú próbáját. A Malvasia-t a következő években sok sztár próbálgatta - sikertelenül. Szárnyra kapott a hír, hogy a nehezen öregedő Manolo nagyon jó, de azért az útjából biztosan kitört néhány milliméternyi szükséges mészkő.

Az első ismétlésére 2010-ig kellett várni. A fiatal amerikai Coddy Roth tíz napos küzdelem árán jutott fel szabályosan - 22 évvel a „Mágus” után! Coddy jó 8c+ nehézségűre értékelte az utat, és rendkívül technikásnak találta. 8c+? Ez a fokozat 88-ban még „hivatalosan” nem létezett!

A mászó történelemben van jó néhány hasonló történet, mikor valaki ugrást hajt végre, de „a Malvasia-sztori” mégis kiemelkedő. Manolo 2002-ben Eric Svab-bal ellátogatott egy rövid vizitre ide, hogy megnézze a „letört fogások esetét”.
Néhány próbálkozás után két részletben felmászott az úton: a letört fogásokat kihagyta, amire régről emlékezett azt megfogta. Láthatóan simán felmászott az alsó kulcshelyen.
A dolog kissé emlékeztet Manolonak a Paklenica-völgyben lévő hagyatékára. A szintén 87-ben keletkezett Maratonella 8b+, amit csak 2002-ben(!) ismételt elsőként Uros Perko, és kemény 8c-re értékelte.

A dolog további érdekessége már e sorok szerzőjének kalandja. 2005 tavaszán Kandrács Ildikóval Dvigradon másztam. Viszonylag használható formába jöttem: egy manolo-féle alulszámozott 7c-n a negyedik próbára feljutottam. Mivel megkarcoltam néhány hazai útban a 8b/8b+ fokozatot (Harangok, Doktor úr, Nagydoktori) egy délután - igaz már kissé nyúzottan - rápróbáltam felső biztosítással a Malvasiára, ami tükörsima falával úgy hívogatott, mint egy földöntúli látomás. Nota bene: a „Mágussal” 1997-ben volt szerencsém egy napot mászni házi szikláin, a Monte Totogán. Annyit róla, tényleg „elég jól” mozgott függőlegesen.

Az első 5 métert - a mi skálánkra átváltva - jó IX-nek éreztem (a sziklafalra fel se léphetsz VIII-as mászótudás nélkül!). Aztán jött a kulcshely, ami erősen áthajlik és nagyon nehéz megtanulni a nagy nitt távolság miatt, mert erősen ellendülsz a faltól. Itt nekem fehér folt keletkezett. Nem mondanám, hogy abszolút lehetetlen, de elég sok befektetést igényelne. Két mozdulat X-ért! Az elsőből mindig leestem. A másodikat meg a fent vázoltak miatt képtelenség volt kipróbálni. A következő nitt fölötti kulcshely nehéz, egy IX-es nyúlás, de sokadikra már ment. A fal felső felét két részletben többször megmásztam örömömben. Ezen legalább tudtam mozogni - IX+ körül lehet. Teljesen elkeseredtem: ha ez X+, akkor legnehezebb új utam, a "Nagydoktori" talán tízes sincs!

Igen ám, de a Malvasia egy 26 méternyi, 22 éves időugrás a sportmászás történelmében, és korának vitathatatlanul legnehezebb útja volt. A „Mágusé”.